A képen a Lavra Kolostor dómjai láthatóak a harangtoronyból, háttérben a Dnyeper

Az előzményeket itt találod:
https://sziazsuzsi.blog.hu/2021/05/28/kijev_part1

A Szent Szófia Székesegyház és Kolostor komplexuma belépő díjas, lehet kombinált jegyeket is venni, amikkel más templomokba/ kolostorokba is be lehet menni. Számomra a legnagyobb meglepetés volt ez a hely. Érdemes tudni, hogy a Szent Szófia a legrégebbi fennmaradt (i.sz. 1101) keleti szláv templom, amit rendeltetésének megfelelően használnak.  Konstantinápoly arab elfoglalását követően a keleti kereszténység szakrális központja lett a Szent Szófia, az Isztambuli Hagia Sophia ellenpárjaként.  Annak ellenére is csodálatosak és még mindig gazdagok belső terei, hogy a szovjet érában számtalan kegytárgyat elszállítottak innen, sőt, a lebontása is a tervek között szerepelt. A komplexumban van egy kiállítótér, ahol a többi teremmel ellentétben nincs angol felirat a látottak mellé. A teremben egy kiállítás látható az ukrán történelem kezdetétől napjainkig a véget nem érő háborúkról. Itt a látogató valódi idegenvezetést, történelmi és művészeti leckét kap az dolgozó idős muzeológus hölgytől, aki tökéletes angolsággal egy órán át mesélt, és vezetett végig a látottakon, elmagyarázva azt és belemélyedve az ukrán néplélek kialakulásába és történelmük viszontagságaiba. Én itt nagyon sokkal lettem gazdagabb, az egész komplexum, az addig látottak, az éppen giccses rózsaszín fényben úszó naplemente egészen más értelmet kapott, olyat amiért érdemes volt repülőre ülni, és bosszúsan kerülgetni a hülye macskaköveket.

Szent Szófia katedrális a hozzá tartozó harangtoronyból fotózva

A fallal körülvett Szent Szófiával szemben, a tér túloldalán ugyanilyen pompázatos látványt nyújt a Szent Mihály Székesegyház és Kolostor. Ez a templom a történelem során végig a kijeviek legkedvesebb temploma volt. A szocializmus alatt porig rombolták arra hivatkozva, hogy a székesegyház valójában nem az ismert időszakban épült (12.század), így nem képvisel értéket. A templom komplexum majdnem minden kincsét az Ermitzsba és más orosz múzeumokba szállították, ahonnan 2006-ban kerültek vissza a székesegyház kincsei Kijevbe. Más megmaradt elemét a szemközti szent Szófia emeleti csarnokában őrzik – látogatható. A rombolás igazi célja az volt, hogy a telekre adminisztrációs központ épülhessen, ami végül csak részben valósult meg.
A Szovjetunió felbomlása után az eredetivel teljesen megegyező templomot emeltek 1999-ben, ami ugyan úgy, mint eredetije a kijeviek legkedveltebb temploma. Ottjártamkor is épp keleti rítusú istentisztelet zajlott benn.

Az általam legérdekesebb és legkomplexebb kolostorkomplexum a Pecserszka Lavra, a belvárosból egy kisebb buszútnyi távolságra, a dombtetőn található kiváló kilátással a városra. A kolostor falain belül számtalan kápolna, templom, melléképület, tornyok és a híres barlangsírok találhatóak akkora területen, amire érdemes rászánni fél napot, akár többet. A kolostornegyedet szintén a 11. század közepén alapították, a főszékesegyház viszont a 19. században nyerte el végleges formáját, ezért is annyira látványos a különbség fent említett társaihoz képest. A kolostornegyed hamar a Kijevi Rusz szakrális központjává vált, az itt élő szerzetesek tették le az egyházi élet alapjait, az ukrán nép ma legjelentősebb őseikként tekintenek Isten fáradhatatlan szolgáira. A szovjet érában a szerzeteseket elűzték, bebörtönözték vagy kivégezték, az épületegyüttes pedig hatalmas károkat szenvedett a 2. világháború során; a székesegyházat felrobbantották, a szovjetek pedig nem csak nem siettek a felújítással, romjaiban hagyták egészen 1988-ig.

A Kolostor épületei és a hozzá kapcsolódó melléképületek is nagyon kedvesek a szemnek, legfőképp, mert a vársomagon túl magasodó és zöldellő dombra épült ahonnan gyönyörű a kilátás minden irányba, viszont amiért a Lavrát a helyieken túl a turisták is kitűzték a meglátogatandó listájukra az a kolostor katakombái. Elhaladva az impozáns székesegyházak mellett, mindenféle lejtős - emelkedős ösvényeken haladva a terület túloldalán találhatóak a barlangok. Hosszú, maximum méter széles, gyertyával világított, nagyon meredek lépcsőfokokon lefelé, lépésben haladva a föld mélyére érve kilyukadunk a szerteágazó temetkezési hely kezdetén. Csak egy irányba lehet haladni. Az előttünk haladó, 99%-ban hívő ortodox tömeg, akik idős nénikékből, szerelmes párokból, irodai belépőkártyát viselő pénzügyesekből, tinédzsererkből, tehát mindenféle társadalmi réteget képviselő emberekből áll; minden egyes üvegkoporsó felett megállnak, imát mormolnak, megcsókolják a koporsót, és haladnak tovább a következő felé.

• 
• 
• 
• 

 A szem nem lát el, csak a gyertyák fényéig, nagyon szűk és nagyon alacsony tereken mozognak az emberek, imádkoznak, fohászkodnak, a gyertyák lángja megvilágítja a koporsókban mumifikálódott szenteket, akik letették az egyház és a város alapjait. Mind apró üvegkoporsókban pihennek. A barlangok sikátorai néhol pici föld alatti terek felé ágaznak, ahol még több koporsó, még több gyertya áll. A levegő itt lenn nagyon meleg, párátlan, de rettenetesen meleg van télikabátban. Nőknek kötelező fejkendőben (fejkendőt adnak a bejáratnál, valamint a szoknya - majdnem földig érő télikabátban nem szóltak rám a szoknya hiányával kapcsolatban.  A kápolnák, barlangok bejáratánál vásárolni lehet gyertyát is.
Emlékeim szerint 4 barlangon lehet végigmenni, meghökkentő élmény.

A Lavra területéről kiválóan rálátni a közei dombon magasodó Anyácska szoborra, kicsit túlhaladva pedig számos további klassz programlehetőség található a negyedben, pl. a Nemzeti Botanikus kert illetve a egy második világháborús eseményeket feldolgozó múzeum komplexum. Engem,  Lavrától a belváros felé elhelyezkedő Holodomor múzeum érdekelt nagyon, azonban a barlangok és a nagyon nyálkás depikés idő, valamint a szarajevői múzeum emlékeim okán ezt a következő kijevi látogatásomra hagytam, nem szerettem volna sírdogálással tölteni a fennmaradó napot attól függetlenül sem, hogy ezek a típusú látnivalók rendszeresen highlightjai a városlátogatásaimnak.

A Maidan térhez a szélrózsa bármelyik irányából közelítve hosszú száz métereken kaphatunk szívfacsaró betekintést a jelenleg is tartó háború rémségeiból. Soha véget nem érő gyertyák lángja világítja, és koszorúk borítják az utat a tér felé a Szent Mihály templom felől vezető úton. Mintha egy urnafal mentén sétálnánk. A Maidan közepén részletes információs táblán veszik sorra a 2014 óta történteket, ha pedig bármelyik irányban elhagynád a teret további emlékfalak és installációk vezetnek majd ki.

A tér amúgy egészen sehogy sem nézett ki az összes fotón amit láttam róla, így egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy hogy képzeljem el :D Méreteihez képest nem találom a presztizs-épületeit  sem elég impozánsnak, és sajnos nem kerülte el a teljesen jellegtelen középületek korábbi megépítését - de kuszaságában mégis érdekes. A tér alatt egy pláza (Globus) kapott helyet, ami földalattiságából fakadóan érdekesnek tűnt, de plázaságából fakadóan nem az. Ami viszont nagyon megbabonázott a Hrescsatik sugárút. Megvallom imádom a sztálinbarokkot is és a brutalizmust is, utóbbi okán muszáj lesz a városba visszatérnem. A sugárút semmiképp nem brutalista, és a szátlinbarokksága is elhanyagolható, mégis remek képet ad a szovjet megalomániáról. Az utat, a klasszikus sugárút építős érában kezdték el felhúzni, aztán a szocializmus idejében kiszélesítették és újabb szinteket húztak a palotákra. Sajnos nincs ismeretem, hogy ezeknek a típusú épületeknek van e valamilyen speciális elnevezése, de a Hrescsatik mentén minden épület két szárnyú, a középső tagolásból pedig a mellékutca egy boltíves árkádsorból indul. Az ember nyaka elfárad mire a végére ér, ezek az épületek gigásziak. A sugárút amúgy minden hétvégén le van zárva a forgalom elől és hosszú sétálóövezetté alakul mindenféle performanszokkal, koncertekkel. Épp én is belefutottam ilyesmibe, nagyon üdítő, felszabadult hangulat volt, akárcsak egy egy utcafesztiválon. 

Érdemes minkét irányba letérni a Hrescsatikról, a környező utcák ugyanis rendkívül impozánsak. Nekem a nyugati oldal kifejezetten tetszett, egymás mellett található számos kellemes tér, park szemet gyönyörködtető épületek és nagyon menő bárok. A Golden Gate előtt épp valamiféle performansz zajlott ottjártamkor, egy árva szót nem értettem a nagyon erős messiástudattal rendelkező nagyon szuggesztív srác mondanivalójából, de egy rövid ideig egész elképzeltem, hogy oké, bármire akar rávenni, benne vagyok :D A Golden Gate egy egészen friss épület, amit a szovjet érának köszönhet a város - a 11. századi egyik ha nem a fő városkapu rekonstrukciója. A környéken lehet még pihenni a Sevcsenko parkban, közel van az Opera, továbbá van még pár igen fontos hagymakupolás ortodox templom.

• 
• 

Ez volt a nagy szívfájdalmam, hogy nem ezen a környéken lett végül a szállásom, viszont amint lesz lehetőségem visszatérni, biztos, hogy ezt választom majd. Nagyon megnyugtató az atmoszféra itt, arra a korábbi Budapestre emlékeztet, amit a tizenéves szememmel láttam, valahogy nagypolgári de modern és meleg, vibráló.

Szeretném pár megfigyeléssel zárni a terjengős irományomat

• Nem tudom ki hogy van az ukrán konyhával, szerintem általánosságban nem nagyon ismerjük és el tudom képzelni, hogy sokan fintorognak is akár egy receptet olvasva. Nos őket nagyon sajnálom. Nem tudom neked elmondani mi ízorgia volt a számban minden alkalommal amikor ételt tettem bele. Ahogy említettem, Podolban kb minden második helyre beültem volna, vagy egyszerűen csak vicsorogva ördögűző mozgással kiköveteltem volna az egész menüsort bele a számba;  a valóságban egyáltalán nem disztingváltam az étkezéssel. Általánosságban minden lucsog a finom vajban, kapor mindenben, cékla, gomba uborka variációk, azok az imádnivaló kis pelmenyik mindenféle töltelékkel, tatár, és az édességek, ur-am-is-ten. Még a sarki kisbolt édességes szekciójában is olyan süteményeket árulnak amitől instant ízlelőbimbó sokkot kapsz és minimum három alkalom szükséges hogy befogadd a szervezetedbe.
• Kiemelném a Puzata Hatát, amit mindenhol kiemelnek ha kijevi gyorsétterem hálózatról van szó. Én ebbe nem hittem, de aztán napi kétszer is be kellett mennem valamit a számba tömni. A Puzata egy majdnem minden sarkon megtalálható leginkább az irodai kantinokra emlékeztető menza, ahol tradicionális ételekből lehet válogatni svédasztal jelleggel. Nagyon jó lehet az ukrán konyha ízelítőjének, ahol eldöntheted hogy az amúgy rendkívül nyomott áron kínált fenséges ételek közül melyiket is szereted és esetleg mit próbálnál ki máshol is szívesen. Én egy kétszemélyes megrakott tálcáért fizettem 1400 huf-nak megfelelő összeget, amivel minden bizonnyal jól is laktam, de annyira mohó voltam, hogy úgy jártam vissza a pulthoz, mint a cica a kis tálkájához.
• A Hrescsatik sugárúton van egy nagyon menő nagyon feltűnő take away ablak - belső tere is van, de annyira zsúfolt, hogy még novemberben is jobb utcán fogyasztani - ahol 1 eurónak megfelelő összegért lehet csirkés buktát, osztrigát (!!!!) és cidert venni. A forgalomig állt a sor ahányszor arra jártam, de nem bírtam ki, hogy ne álljam ki a sort a napi osztrigámért. 
• Nyugat- Európai kávézók nem annyira, viszont hasonló kialakítású hazai kávézóláncok mindenfelé megtalálhatóak, én ezeknek nem igazán vagyok híve, úgyhogy a kisebb hangulatosabb pékségeket szeretem választani a reggeli kávéhoz, azokból is hatalmas a választék. 
• Főleg Podolban annyira hangulatos szeszelő helyek vannak, hogy a Kazinczy utca sírva húzná le a rolóit azokat látva. Érdekesnek találtam, hogy sokkal inkább tartanak nyugati italokat, pedig azt gondoltam, hogy megérkeztem a millió fajta vodka városába végigkóstolni a különbséget, de jó, ha egyféle vodkát tartottak, sok esetben egyáltalán nem volt az itallapon.
• Ha valakinek kedve támadnak fenszizni az is nagyon jó helyen jár, a haza árak töredékéért fogyaszthat olyan helyeken, ahol csodálatos enteriőrben a kijevi elittel fogyaszthatja a bor és steak különlegességeket.
• Amire viszont érdemes figyelni az az angol. Nem tudom, hogy hol siklott el minden alkalommal, de kivétel nélkül minden étteremben félre vagy nem értették amit kértem, aminek rendszeresen a túlszámlázás, vagy az étel meg nem kapása lett az eredménye; ami megvallom mértéktelenül felbosszantott mikor már láncban harmadszor történt egyetlen napon. Egy borvacsora során érdeklődtem a sajttáljaikról, de végül úgy döntöttem, hogy sajttálat mégsem fogok kérni, ezt egyértelműsítettem is a beszélgetés során, majd 3 perc múlva kihozták, az amúgy helyi minősítésben legdrágább sajttálat, amiről a beszélgetés során szó sem volt. Egy másik étteremben egyszerűen lehagytak egy rendelést, de a számlán rajta volt, és így tovább.
• Az utak szélessége. Néha azt gondoltam, hogy vannak emberek, akik az utak bal vagy jobb oldalára születnek, és aztán így élik le az életüket örökre. Az utak a Berlini fal. Zebrát nem, viszont fűtött rendezett, leginkább random budapesti plázának beillő aluljáró-hálózatot lehet találni annak érdekében, hogy öngyilkosság nélkül átkelhessünk a vágyott oldalra. 
• A metrómegállók közül igen kevés olyan impozáns, mint ahogy elképzeljük utazás előtt, habár erre több blog felhívta a figyelmem, hogy ne számítsak szentpétervári vagy moszkvai barokkra. A metró aluljárók sokkal nagyobb kiterjedésűek, mint a budapestiek, így simán lehet, hogy ha rossz felüljárón mész a felszínre, akkor majdnem egy másik megállónyi távra kerülsz a vágyott célponttól.
• Az egész város mentes a hajléktalanoktól, kéregetőktől - nem tudom hová tették őket, egyszerűen nem hiszem el, hogy nincsenek. Azonban a fő látványosságok közelében rengeteg ember parádéztat kis beöltöztetett majmokat ezzel csalogatván a nézelődőket természetesen pénz reményében. A szívem szakadt meg ezekért a kisállatokért, felfoghatatlan számomra, hogy ez megengedett bárhol. 

Nagyon szeretném egy újabb kirándulás során felfedezni a kijevi brutalizmust, szerencsére a belvárosi látogatásom során úgy tűnt, hogy igen csekély mértékben ötvözték a történelmi negyedeket ezekkel a szocialista monstrumokkal, viszont a külsőbb negyedek már taxizás során is látszott, hogy bővelkednek tekintélyparancsoló betonokban. Jelenleg nem túl kedvező a beutazás lehetősége Ukrajnába, de remélem hamarosan sort keríthetek erre a túrára.

 

Kijev nem egy általánosan vágyott uticél annak ellenére, hogy vasúton és repülővel is relatíve könnyű és olcsó Budapestról megközelíteni. Legtöbbeknek keleti szomszédainkról kizárólag dohos szagú harmadik országbéli leharcolt életkörülmények, civilázalatlan barbárság és a török resortokban hangosan tolakodó szláv nyelven beszélő, babakék szemhéjfestéket pink rúzzsal viselő nők és böfögő sörhasú foghíjas uraik jutnak eszébe. 
Kijev pedig nagyon is hajt arra, hogy Európához tartozzon, pár év, és minden bizonnyal legalább olyan menő hely lesz mint Berlin. A város nem igazán tükrözi az ország vidéki kilátástalanságát, sem a keleti háborúskodás nyomait. Biztos vagyok benne, hogy mindenki örömét lelné a városban ha ad neki esélyt.

Először is érdemes eldönteni mire is vagyunk kíváncsiak, ugyanis Kijev óriási. Minden nagy, az épületek, az utak, a szobrok, a templomok, minden. Elmozdulhatsz szakrális épületek felfedezése felé, Ukrajna folyamatos háborúinak tanulmányozása felé, a szocialista realizmus épületeinek és negyedeinek betonnal szegélyezett útvesztőjébe, felfedezni az ukrán gasztonómiát vagy éjszakai életet. De dönteni kell, mert számba véve a méretét, az időjárást és azt, hogy azért mégse egy vágta legyen; mert egyszerűen nem lehet mindet is egyszerre befogadni.

Pár alap dolog:

• A levegő páratartalma igen alacsony, harapni lehet a hideget, illetve az harapdált engem, nyakon, fülön, homlokon. Sapka, sál, pufikabát, kényelmes, de szigetelt cipő, aláöltözet, pizsama.Érdemes kicsit pimpelni a ciril betűk olvasását, mert a legtöbb metró megállóban csak így vannak kitáblázva az irányok. A metró aluljárókban nagyon könnyen el lehet tévedni, ezt meg a felesleges fagyoskodást megelőzvén hozzá kell szokni a ciril betűkhöz
• időetolódás +1 óra
• Útlevél kell
• Az EU-s roaming nem csak, hogy nem jó ide, de inkább tedd is magad repülő üzemmódba
• Templomlátogatáshoz nőként szüksége lesz egy fejkendőre. A kinti hideg ellenére a szakrális terekben igen meleg van, így érdemes egy, a funkcionális sálnál vékonyabb kis selyemkendőt tartani kabátzsebben erre a célra.
• Az ukrán emberek a templomba istentiszteletre, imára mennek és nem bámészkodni, a így tartsd tiszteletben ezeket az alkalmakat
• Ukrán hrivnyát nagyon kevés helyen adnak el Budapesten, érdemes előtanulmányozni azt, melyik váltóba érdemes menni. Ha váltasz, annyit válts, hogy el is fogyjon, mert a forintra való becserélése elég nagy árréssel történik. A piacon kívül mindenhol tudtam kártyával fizetni, a metrón még jegyet sem kell venni, a beengedőkapuhoz érinted a bankkártyád, és nyílik az ajtó.
• Egyelőre van Bolt és Uber is Ukrajnában
• Sokan mondják, hogy Kijev mennyire olcsó. A tömegközlekedés, a „taxizás” például tényleg az, az élelmiszerek viszont hasonló árban vásárolhatóak mint itthon. Az import termékek néha még drágábbak is. A plázákban ugyanazokat a márkákat találjuk, mint itthon, ugyanolyan vagy néha drágábban, a kézműves piacokon viszont remek áron lehet például ezüst ékszert vásárolni. Az éttermek kifejezetten olcsók, legmenőbb helyeken 3 fogást és italt is kérve a színvonal hazai megfelelőjével összehasonlítva az ár tördékét fogjuk Kijevben fizetni. Az pubok, bárok azonban hazai áron futnak
• A szállásomat Airbnb-n foglaltam, privát lakás 5 éjszakára a centrumban, 38K-ba került az indulás előtt kb. egy hónappal foglalva. / A repjegyemet a wizz-nél foglaltam augusztus elején november közepére, 15K volt a retur jegy, Kijevbe amúgy nem nagyon lehet találni a klasszik 3000-es jegyeket semelyik szezonban. 

 Nagyon régóta vágytam Kijevbe, egyrészt mert szomszéd országunkban is születtem, és mégis csak megnéztem volna az anyaföldet, még ha ez nem is az anyanemzet, aztán ott van a tény, hogy bárki volt Kijevben az ismerőseim közül, mindig annyira jókat mondott. És hát itt ez a szomszédos óriás ország, amiről konkrétan nem tudunk semmit néhány klasszik szláv sztereotípián kívül. Ukrajna húzta minden bizonnyal a legszarabb kártyákat az elcsatolt területeink országai közül, a politika, gazdaság, infrastruktúra egy káosz, és minden olyan alapvetés ami tőle nyugatabbra a mindennapok része, az itt egy évről évre táguló fekete lyuk – már amennyire ismerhetjük a napi politikát hírekből. Emellett Európa legnagyobb területű országa, Kijev maga a keleti kereszténység első nagy Bizáncon kívüli bázisa volt, tehát minden bizonnyal kell tartogasson látványosságokat.

Amiket terveztem

Nem vettem útikönyvet, mert hát nem nagyon volt hazai piacon elérhető, így a neten ollózgattam azokat a látványosságokat, amikre szeretnék időt szánni ezzel kielégítve a vágyaimat a történelmi és esztétikai tekintetben, valamint alkalmat keresni arra, hogy valahol leülvén szemrevételezhessem a hétköznapok eseményeit. Ezekből szerettem volna egy átfogó képet kapni, már amennyit lehet egy 5 napos látogatás keretében egy 3 milliós városban.
A felírt célpontokról sehol sem olvastam egybehangzóan jó vagy rossz véleményt, érzékelhető volt, hogy nagyon megosztóak, maga a város és annak hangulata is megosztja az arra járókat. Sejtettem, hogy a nagy masszából biztosan lesznek az én elvárásaimat és elképzeléseimet alul és túlteljesítő negyedek vagy látványosságok, de attól nagyon tartottam, hogy nem lesz hangulata.
Kijevnek nincs a szó szoros értelmébe vett óvárosa, ahol sétálóutcákon andalogva idilli kis piacokon bóklászhatsz, sikátorokban tévedhetsz el, vagy forgalmas, de autómentes mellékutcákon arcodba tömhetnéd az elviteles poharas fenszi koktélt valami kis helyi streedfooddal, miközben kisebb tömeg gyűlik egy utcazenész csapat köré – én ekkor érzem mindig, hogy, na, megérkeztem. Tapasztalataim szerint az ilyen környékeken való eltévedés szokott úgy végződni, hogy hullafáradtan, millió élménnyel és ingerrel gazdagodva bedőlök az ágyamba azzal a megállapítással, hogy ez egy kiváló nap volt.

Ez borzalmasan hangzik, de vannak helyek a világban, ahol hiába adott minden, hogy hangulatos legyen, de számomra nem az. Ott vagyok, keresem, és nincs sehol az a lüktetés, vagy legyen az bármi, ami feldob az adott pillanatban, pedig eskü mindenhol nyitott szívvel járok.
Hogy félelmem beigazolódtak, arról majd lentebb mesélek.

 Első benyomások

Kijevben rohadt hideg van novemberben, olyasféle hideg, mint Budapesten azokon a január végi napokon, amikor merev lépésekkel koncentrálsz, hogy a roppanós hideg levegőtől spontán el ne törjön a lábad. Számítottam erre, de emellett még egy legalább 10 fok közeli napra is, de hát az nem jött.
A reptérről busz is jár, aminek a Kontraktova tér a végállomása. Ez nekem kiváló lett volna, mivel ehhez a térhez közel foglaltam szállást. A buszjegy 1 hrivnya, tehát kb. 110 HUF azonban a cirilbetűs megőrülést elkerülvén, eu-n kívüli mobilnet hiányában úgy döntöttem hívok egy valamit. Kijevben elérhető a Bolt és az Uber is, kértem egy gyors ajánlatot az Airbnb-hez még a reptéren, amit muszáj voltam újra és újra betölteni, mert nem hittem el a kalkulált összeget. A reptérről, ami hasonló távra van a budapesti reptér-belváros távolsághoz, a Bolt 1200 Ft-nak megfelelő hrivnyával számolt, ami megfelelt is a valóságnak.
Már a bekötő úton lehet ámuldozni, a hat sávos sztenderd autóutak szélességétől, meg ahogy azok egymásba csavarodnak és aztán szerteágaznak, hogy újabb és újabb sorozatnyi modern és szocializmus korabeli magasház közé keveredhessünk. Ezek a panelházak néha 20-30 emeletesek, néhol düledeznek, néhol iszonyat menő streetartokkal vannak dekorálva, rengeteg a köztéri szobor, és minden nagyon ismerős a szemnek, csak hatalmasabb grandiózusabb hivalkodóbb. Már amennyire el tudjuk képzelni pl. a hivalkodó, grandiózus Újpestet.

Az interneten való kutatásom azt eredményezte, hogy a kívánalmaimnak legmegfelelőbb a Podol negyed lesz. Ez a negyed volt a hajdani zsidónegyed, tehát ez a kijevi Mitte vagy kiterjesztett Erzsébetváros. Ma itt sorakoznak a helyi kézműves és tervezői butikok, alter kocsmák, újhullámos kávézók, nyersvegán sütizők, tehát valami madách-téri hangulatra készültem. Minden bizonnyal ilyesmi volt a Madách tér 20 éve, vagy talán 30. A villamosok és buszok Kijevben azok, amik Magyarországon már örök álomra hajtották a fejüket 1960 körül. A villamos sín sok helyen nincs leválasztva a forgalomról, így bármikor hátra nézhetsz, és szembe találhatod magad egy decens kis hernyó-villamossal.
Itt található továbbá Bulgakov háza, ma Bulgakov múzeum.

A járdák még az autóúton is óriás macskakövesek, ezek közül méterenként ki van fordulva egy-két kő, szóval esélytelen az épületeket mustrálni. Minden második telek üres, innen meg fújja ki a jeges szél a brezsnyevi időkből ottmaradt szemetet. Más épületek patikára fel vannak újítva és lehetetlen színekre festve, olyasmi árnyalatokra, ahogy az ukrán határőr nők festik a szemüket meg a szájukat. Az épületek hasonlóak a pesti bérházakhoz, azzal a különbséggel, hogy vakolás helyett a nyers tégla van színesre festve. Ez egy nagyon érdekes megfigyelésem volt, és nem tudom az okát, hogy ilyen éghajlaton, miért nem vakolták be az épületeket.
Azt hittem egyedülállók a máltai erkélyek, nos, nem. Kijevben, legalábbis Podolban megtalálhatóak ezek a kis zárt, fából készült üvegkalitka szerű erkélyek, leselkedők, illetve az erkély felhasználásának millió módja, kiterjesztése, beépítése, összeépítése és így tovább. Rendkívül kaotikus a szemnek a látványos és minden esztétikumot nélkülöző sufnituning. Emellett a Podoli házak el vannak billenve, nincs bennük sem párhuzamos, sem merőleges. Az airbnb lakás épülete eskü kilengett. Az erkélyen való tartózkodás pedig minden bizonnyal merész döntés volt.
Ahogy felfedeztem más negyedeket is, megállapítottam, hogy kinőttem a Podol szerű városrészekből már olyan 5 éve, és abba másik, Maidan térhez közelebbi lakást kellett volna foglalnom.

Megfigyelhető, hogy az épület nincs vakolva, csak pasztell festés. Máskülönben akár a körúton is lehetne.

Hogy pozitív dolgokat is említsek, Podolban annyi szép, jól tervezett, hangulatos, jó ízlésű étterem, bár és kávézó volt, hogy legszíveseben mindet kipróbáltam volna.
A piac, ami az az igazi klasszikus szláv piac, óriási monstrum brutalista csarnokba zárva, valamint a körötte terjeszkedő eladók, az valami rendkívüli hangulatú. Véletlenül se jusson senki eszébe a mediterrán piac hangulat. Kucsmás pufajkás foghíjas bábuskák árulják ukránul hadarva azt a sok mindent, ami kellhet egy jó háziasszony gyűjteményébe.

Mivel mindent is áttanulmányoztam a neten Kijevet illetően, feltűnt egy különösen szép környék, szintén Podolban, ahol csodálatos, tiszta, csillogóan felújított, színes nagypolgári épületek, macskaköves utcák követik egymást.  Ahogy belemerültem a környék tanulmányozásába kiderült, hogy a Vozdvizhenka egy teljesen újonnan felhúzott, a korábbi nagypolgári kijevi építészetet imitáló környék. Kijevben őrületes tempóban bújnak ki a földből impozáns fényűző magasházak a külső negyedekben. A Vozdvizhenka azonban a belső körben bújik meg pontosan imitálva egy utopisztikus századeleji belvárost, valami olyasmit ahol talán a nemzet költői rótták az utakat és fogyasztották a napi hírek mellett a kávéjukat. Az építkezések továbbra is zajlanak, az épületeket pedig a szivárvány minden színében pompáznak a helyi esztétika jegyében.

Oligarcha barokk a Vozdvizhenka-n
Azt olvastam, hogy olyan magasra lőtték a lakások árait, hogy egyszerűen nem sokan vannak, akik ezekkel a feltételekkel beköltöznének, többször hivatkoznak a környékre úgy, mint az "oligarchák szellemvárosa". A negyed szinte teljesen üres, kávézók, éttermek, butikok is alig fellelhetőek annak ellenére, hogy impozáns földszinti terek vannak ilyen célra kialakítva. Ottjártamkor még bámészkodók is alig lézengtek az utcákon. 
Vozdvizhenkát a megegyező nevű utcán át lehet megközelíteni, egyik vége a Szent András lejtő, másik pedig a Nyzhnii Val útba torkollikt - ez egy jelentősebb út a Podol negyedben, innen nyílik a Kontraktova téri metrómegálló. 

A listám legelső helyén a Szent András lejtő állt, ami, és aminek környéke sok vélemény szerint  Kijev Montmarte-ja. Nos, lehet, hogy egy disztopikus frontvonalbeli Montmarte hasonlóan festene….nem szeretem ezeket a kellemetlen összehasonlításokat. Kijev semmiképp nem Párizs, és nem azért mert csúnyább vagy keletibb, tök egyedi hangulata van, és senki semelyik más város hangulatát ne keresse ott. Ezekbe a jelzőkbe való túlzott belegabalyodás a végén csak hiányérzetet kelt az ott lévő turistában.

A Szent András lejtő egy hasadék, a szlávok letelepedését követő időkben az első városmag itt épült, úgy tartották, hogy a helynek különleges hangulata van, Istenhez közeli. A lejtőt a Kontraktova tér felől felfelé haladva, vagy a Poshtova téren, a helyi siklót használva lehet megközelíteni. A lejtőt valóban hasonlóan a Montmarte-hoz, a városi átlaghoz képest kisebb, falusiasabb épületek szegélyezik, ahogy haladunk felfelé egyre több árus kínálja portékáját. A kínai szuvenírek aránya elenyésző, és tényleg rengeteg a kézműves termék, legyen szó szőttesekről, ezüst ékszerekről, kerámia edénykékről, vagy gyapjú öltözékekről. Emellett számtalan, a szocializmus idejéből származó régiség árus kínálja a portékáit remek, az űrkutatást propagáló poszterekkel, csecsebecsékkel. Bár a városban mindenhol tudtam kártyával fizetni, ide a készpénz kötelező.
Podol javarészt minden pontjáról látszik a Szent András templom, ami itt a hasadékban sétálva, az árusok mentén haladva ugyanígy fel-fel tűnik egyre kékebb, egyre monumentálisabb szerkezetével, és egyre vakítóbb arany hagymakupolájával.

A káprázatos épületet egy szépen karbantartott park veszi körül, ahonnan csodás kilátás nyílik a városra és a Dnyeperre, ami Kijev mentén kifejezetten széles és szerteágazó. Ittlétünkkor a templom felújítási munkálatok alatt állt, így nem tudtuk megnézni belül, viszont a kapunál álló 70 év körüli biztonsági bácsi volt az első, aki nagyon kellemesen beszélt angolul, hogy ezt el tudja nekünk mondani. A Szent András lejtő volt az, ahová minden nap vissza szerettem volna menni, a régi emberek, akik azokon a régi fagyos teleken mindenben keresték a misztériumot, hogy a nehéz életükben vigaszt és iránymutatást adjanak, ezek az emberek jól érezték, nagyon különleges környék. A nap fénye is másként esik be, minden melegebb, minden arany fényben úszik, van benne mégiscsak valami megfogalmazhatatlan kapocs azzal a spirituális világgal, amiben tőlük nyugatabbra mi már nem tartjuk a kapcsolatot.

Érdemes észben tartani, hogy Kijevben más városokkal ellentétben nincs patinás és esztétikailag kimagasló, vagy régi lakónegyed.  Amik a történelmi időkből fennmaradtak, azok itt leginkább a templomok. A lejtőn és a katedrálison túl terül el az a negyed, ahol a város legrégebbi, legimpozánsabb épületei követik egymás széles sugárutakon. Kellemes sétával pedig eljuthatunk arra végeláthatatlannak tűnő térre, ahol a szélrózsa minden irányában aranyló hagymakupolák szegélyezik a panorámát. A két leghíresebb komplexum egymással szemben – azonban mégis nagy távra – helyezkednek el.

Második rész:
https://sziazsuzsi.blog.hu/2021/05/31/kijev_part2

Ha Szicíliáról van szó, legtöbbeknek a dél-szicíliai Taormina jut eszébe városok tekintetében, Cefalú pedig az északi oldalról. Legnagyobb vágyam volt a 11 nap alatt megcsodálni Taorminát, annyian megfestették már, olyan régre nyúló történelme van, képeken is látszik a tény, hogy nem hiányzik róla filter, és a valóságban is letaglózó, nem csak fotókon. (Észrevetted, hogy léteznek helyek, amik a valóságban nem, de fotókon istenien néznek ki ? Szerintem kezdem megtanulni melyikek ezek, nagyon felidegesít ez a fajta szemfényvesztés)
Taormina népszerűségét nem vitatom ottjártam után sem, viszont érdemes tisztázni pár tényt, mielőtt bátran tömegközlekedésre pattan az ember a vadregényes Szicíliában, hogy egy nap alatt lezavarja a görög színházat, az ormokon terülő várost, a botanikus kertet és azt képzelje, hogy ezek után lesz ideje megmártózni a strandon, meg átmenni Isola Bellára.
Nem, nem lesz alkalmad.

Korábbi Szicília:
Siracusa, egyéb : https://sziazsuzsi.blog.hu/2021/05/27/szicilia_part1
Catania : https://sziazsuzsi.blog.hu/2021/05/27/szicilia_part2

Taormina hivatalosan a hegycsúcsokon terülő város, amit egy, a hegy nyugati oldalán található cable carral szívinfarktus nélkül pár euró fejében meg lehet közelíteni. A város lenn, ahonnan le lehet sétálni a strandra, meg át lehet menni a fövenyen Isola Bellára, az nem Taormina, hanem Mazzaro és Giardini Naxos.
További nehezítő tényezők, a taorminai vasútállomás 3 km-re fekszik a cable car-tól, ugyanígy 3 km-re bármiféle civilizációtól. A vasútpályaudvar környékén egy dolog van, sínek. Ha ránézel Taormina térképre, egy csillag alakban terülő valamit látsz, nos, számítani lehet kilométeres szintkülönbségekkel ebben a csillagformában, ott a dél-kelet felé, a part irányába ágazó kis csücsök, az ott az állomás. Innen amúgy indulnak buszok Mazzaroba, viszont nincsen semmiféle egyeztetés a vonatok érkezésével, szóval vagy jön, vagy nem. Ez amúgy a sztenderd arrafelé.
Catania és Taormina közti menetidő kb. fél óra, érdemes minél korábbi vonatot választani, mert már 10 óra tájt beüt a hőség, és ha akkurátusan elsétálsz Mazzaroig, nem fordulsz vissza félúton dühöngve, hogy nem erre számítottál, akkor ezt a távot egy db árnyék nélkül kell majd megtenni. Közben mondjuk van egy-két látvány.

Nagyon okos voltam, hogy leesett, hogy ha egy szállás 400 m-re van a parttól, de menetidőnek 30 percet ír a google, akkor az a szállás egy orom csúcsán van. Kisbőrönddel negyven fokban elképzeltem, ahogy visszafordulok, hogy "jaj a maszkom a szálláson maradt". Nem. Az elképzeléstől is megszomorodok.

A civilizáció elérésekor jött a képbe annak a ténye, hogy mennyire nem lehet előre kiszámolni hol mennyi időt fogok eltölteni. Itt ugyanis megszerezve az alap kihívást jelentő palackos vizet, kávét, némi táplálékot, majd azon kapni magam, hogy megittam húzóra másfél liter vizet, szóval itt pisikélések következnek, kivárni ezt, majd venni még vizet, és hopp azon kaptam magam2.0, hogy sokkal több idő telt el mint a rekreációra eredetileg szántam.

A felvonót elérve és sikeresen abszolválva a könnyed feljutást, még vár az emberre egy masszív hegymenet a görög színházig, aki ide eljut, meg se próbálja kihagyni. Ezen a napon volt a születésnapom, és le sem esett, hogy ez a nap a hónap első vasárnapja, amikor egész Olaszországban ingyenesen látogathatóak a múzeumok, és egyéb nevezetességek, így ingyen jutottam be erre a csodálatos helyszínre. 

A Teatro Antico még az időszámításunk előtti 3. században épült, el sem tudom képzelni, hogy ezen a terepen mégis hogyan. Ahogyan a környék más kiemelkedő városaiban, úgy itt is a görög (leginkább athéni) gyarmatosítás során az óhazából leginkább diszkrét politikai okok miatt elvándorolt vagy elvándorolni kényszerült görögök vetették el a kultúra csíráját, hogy aztán sikeres kis tyrannisokat hozzanak létre és ilyen csodálatos gladiátorjáték színtereket építtessenek rabszolgákkal a sziklák tetejére. 

Itt sem számoltam azzal, hogy a látvány annyira letaglóz majd, hogy egy helyben ültem két órán át és szentimentálisan küzdöttem a könnyeimmel arra gondolva, amit általában szoktam, hogy ez a hely itt áll, itt állt és állni fog mikor én már sehol sem leszek. Itt lesz ez az ember által épített csoda, itt lesz az Etna és itt lesz a tenger.
Keresem ezeket a pillanatokat tényleg, néha jön, néha nem, de ez ott akkor nagyon erős volt, igazi megemelkedett rácsodálkozás.

Már Csontváry festményén is meghökkentően különleges

A színház aljában amúgy egy remek múzeum található, semmi esetre se hagyd ki. Górcső alá veszi Szicília összes jelentős ókori épületét, és rekonstruálja mindet. Bár Szicíliában nagyon is egyben van a legtöbbje, de nagyon érdekes volt a korabeli berendezésekkel feltöltve látni, érdekes volt a siracusai Apolló templom, amiből tényleg csak oszlopok maradtak, vagy az Athéné templom, amit aztán barokk dómmá alakítottak. Ugyanígy bemutatja a cataniai romok feltételezhető eredeti változatát, és egyéb információkkal is szolgál a tárlat.

Állítólag Szicíliában több görög emlék van mint egész Görögországban.

A színház kijáratától pár lejtőre már Taormina fő sétálóutcája kezdődik. A város szerkezete körülbelül úgy néz ki, hogy ebből a főutcából rendkívül meredeken ágaznak a hegynek fel és lefele irányban mindenféle apró lépcső szerű utcák. Ebben a vársoban lehetett a leginkább felfedezni a híres szicíliai szimbólumokat, a Trisceliont (amiről itt lehet bővebben olvasni https://olaszforum.blog.hu/2008/10/01/szicilia_es_a_haromlabu_no illetve a fej alakú vázák minden balkonon megtalálhatóak voltak, a vázák eredetéről itt lehet olvasni, már az elején elborzadtam, rosszabb mint a Jancsi és Juliska https://www.timesofsicily.com/truth-behind-sicilian-ceramic-moorish-heads/

A város nagyon hangulatos, főtere a tenger felé nyitott, rengeteg étterem és butik csalogatja az arra járót, itt találtam egyedül "turista menüs" éttermet, úgyhogy kaptam is az alkalmon, kifogástalannak találtam.

Taormina főtere

Ha a sétálóutcából a lépcsősorokon a tenger felé vesszük az irányt, belefutunk a Villa Communale-be ami egy ingyenesen látogatható illatos, hűs, buja kert mindenféle érdekes szobrokkal, lépcsősorokkal, futónövényekkel és néhány kissé identitászavaros japán épületeit imitáló épülettel, és nem elhanyagolható csodálatos kilátással.

Közvetlen a kertből találtuk meg a gyorsított de nehezített pályát a lejutásra. Ekkor tudatosult, hogy az utolsó előtti vonatot vissza Cataniaba el kellene érni - tekintve, hogy az utolsó vonatra nem akartunk hagyatkozni. Így elbúcsúztam attól a tervemtől is, hogy majd megmártózok a Giardini Naxos partján és átsétálók szárazon a fövenyen ami Isola Bellával összeköti. 
A lejtmenet embert próbáló volt :D Google maps nem jelöli ezt az utat, így minden éles kanyarnál benne volt alehetőség, hogy nem visz tovább az ösvény, zsákutca, és megvallom 10 méter után is fájdalmas lett volna visszasétálni

Félúton

Az út végére biztos voltam benne, ha még további 10 métert meg kellene tennem egy papucsban lábujjhegyen, fix bokatöréssel végződik nap, ilyen térdremegésem, bokaremegésem még sosem volt. Ha teheted ne kitaposott birkenstockban, hanem zárt cipőbe kószálj ezen az ösvényen, és kizárólag lefelé, felfelé a mentő se talál meg, ha megáll szíved.

Annyi idő alatt, amit a szigeten töltöttem, minden bizonnyal sokkal több látnivalót bele lehetett volna sűríteni. Őszintén szólva, unom a sűrítést. Látni akarok és tapasztalni, nem futkorászni valami listával a kezemben arról, amit állítólag meg kell néznem. engem nem tesz boldoggá szabadnapomon a minden napos korán kelés, tömegközlekedés, kétségbe esés, konfrontálódás, megy a busz nem megy, van e ma mária ünnep (minden nap van :D ), hol tudok majd pisilni, stb. Sajnálom, hogy nem láttam Val di Noto városait, Agrigentot, a zöld kanyont, meg mindent is amit nem láttam. Viszont nyugalomban ültem két órát a görög színházban, élveztem a kedvenc kis táncos népem élőzenéjét úgy, hogy nem kellett rohannom sehová, annyi cannolit ettem amennyi nem szégyen, és most így eszembe is jut, szerintem Szicíliában bárhová is sietni kifejezetten sértő :D

Megmondom neked, mértéktelenül felidegesített utólag annak a ténye, hogy a vekengő tömeg Cataniát (ahogy ugye Milanot is) egyszerűen csak lerusnyázta. Hát kívánok nekik egy diósgyőri nyaralást akkor.
Nagyon sokat hezitáltam, hogy egyáltalán szánjak e bárhány napot erre a városra, sajnos utólag jöttem rá, hogy bőven, sőt akár többet is lehetett volna annál a három napnál amit itt szálltam meg - és ebből egyet kompletten Taorminában töltöttem.
Hadd ontsam ki, felbasznak a kényszeresen véleményt formáló turisták, felbasznak a folyamatosan méltatlankodó "jaj koszos volt a tenger, mocskos volt az utca" körforgásban sopánkodó, soha meg nem elégedő, max a hurghadai resortban békére lelő, egyik oldalukról a másikra hemperegni vágyó cselédek. Nem kell menni, hogy aztán elmondhasd mekkora szar volt, mindeközben decensen elhajintod  cigicsikket a Váci úton. Találtam jutun is egy botrányosan dilettáns, kultúrára semmilyen mértékben nem vágyó klasszik magyar vállalkozó által készített videót, amit a  bordűrös szobájában pöffeszkedő modorban vett fel.  Kétpercenként csodálkozott rá, hogy még nem rabolták ki, és hogy milyen érdekes, hogy nem mindenki migráns.

Alapinfókról itt írtam: https://sziazsuzsi.blog.hu/2021/05/27/cicilia_ahol_voltam_meg_ahol_nem
Extra még, hogy Catanianak nem csak reptere van de metrója is! Nem vettem igénybe, mert a belvárosban laktam, a töbire meg kiváló volt a hop on hop off.
Viszont mielőtt belekezdek, kitérnék pár fontos dologra, a sok szép mindenség mellett ezeket is érdemes észben tartani

• Mikor azt olvasod/ hallod, hogy ne menj erre vagy arra a környékre, akkor tényleg ne menj, ilyen pl. az Ursino kastély környéke, vagy a Vittorio Emanuelle sugárút belvárostól távolabb eső része. Nem vagyok babonás, hogy lekopogjam, de engem még nem ért inzultus sem külföldön, sem belföldön, ezt a szerencsémen kívül annak tudom be, hogy éber vagyok és rohadtul viselkedek minden esetben mikor nem vagyok otthon egy városban/ országban. az a baj, hogy nem lehet tudni itt Cataniában, hogy hol kezdődik a vársoban az a határ ami már kellemetlen. Az Ursino egy turista célpont, egy múzeum, egy kastély, mégsem tanácsos arra lébecolni sötétedés után. A Vittorio Emanuelle meg egy klasszikus semmi extra sugárút, sőt, a belváros felé eső részén van a római színház, én magam sem tudom hol a határ, ahonnan már nem érdemes tovább sétálni. Azt olvastam tripadvisoron, hogy ezeken a helyeken a helyi lakosok igen rossz életkörülményei okoznak problémát, és esetenként inzultust.
• Sajnos nagyon sok az éttermek teraszán, vagy csak random az utcán azon kapod magad, hogy egy bevándorló nagyon tolakodóan érdeklődik hogyléted felől. Jó MLM-es stílusában megbeszéli veled az életed értelmét, és a végén persze venned kell(ene) valami afrikai biszbaszt hogy ezzel segítsd a családját. Semmi másért nem jönnek oda, tüzet kérni se cigihez, hidd el, már az elején határolódj el, ha nem szeretnél kellemetlen helyzetbe kerülni. Az a baj, hogy napi nagyon nagggyon sokan odajönnek, ha az ember szeret is adakozni, ennyi embernek, ahányan le akarják rólad dumálni a fizetésed, egyszerűen nem lehet. Ráadásul a legmeghittebb vacsorát, ébredezős kedvedben tölött reggli kávét, bármilyen indokolatlan privát helyzetet meg lehet akasztani ezekkel a tolakodásokkal. Éttermekben javaslom a teraszok belső felét, vagy a belső tereket emiatt.

 

Cataniaba érkezésemkor még szundikált a város a déli szieszta okán, korábbi buszos körtúrámra emlékezve rémlett, hogy igen szép a belváros. Az B&B-t a bookingon foglaltam (Doralice), 55 K volt két főre három éjszakára, pár nappal a repülőgépem indulását megelőzően foglaltam - egész pontosan ez volt a szállásom, ott a templom melletti épület:

Siracusával összehasonlítva, Catania nagyváros, sehol nincsenek olyan icipici két méteres sikátorok, nem pletykálnak tésztát gyúrva édes kis mammák a kapuk előtt, nincsenek fényes márványborítású apró utcák, sehol a púderszínű barokk, Catania fekete. Na nem a szmog okán, ennél sokkal nyomósabb oka van feketének lenni, a házak konkrétan az Etna által széthordott vulkáni kőzetből épültek, és a falak megfestésére használt anyag is ugyanez volt. 
Belvárosa nagyon hasonló Nápolyéhoz építészeti szempontból, viszont Catania karban van tartva, a paloták csillognak villognak, a sugárutak sokszor autómentesek, nem sokszor jutott eszembe, hogy viszolyogjak a kosztól, vagy különféle szagoktól. Sok helyen olvastam, hogy Catania csak egy fokkal jobb, mint Nápoly. Nos ezt minden bizonnyal olyanok írták, akik sosem voltak Nápolyban, Nápolyhoz ugyanis semmi sem hasonlítható, de Catania hangulata például legkevésbé sem. A tiszta rendezett, csiribiri éttermekkel szegélyezett központban megszállva kifejezetten sterilnek is tűnt bizonyos tekintetben, Nápolyban például nincs ilyen fajta egyértelmű "központ", Nápoly egy órisra dagadt hatalmas központja önmagának.
Catania külsőbb részein érzékeltem a klasszikus közlekedési káoszt, a halpiacra pedig direkt nem szerettem volna elmenni, nápolyi élményeim után - kemény vagyok mint a kő, de ez sajnos engem nem tesz boldoggá, sőt.
Egy dolog viszont igaz volt az internet ajánlásai alapján, ez az a város ahol nem csak érdemes, de kötelező felülni a hop on hop off buszokra. Catania óvárosában, a történelmi belvárosban elfelejti az utazó, hogy egy tengerpart menti városban van, annyira benövi az egészet a burjánzó barokk, a hatalmas impozáns paloták, az Etna mindenhonnan előbukkanó kürtőjének látványa; hogy egyszerűen lehetne a város bárhol, de nem hatol be a tengeri hűs fuvallat, nem jut eszedbe, hogy "de jó lenne kimenni a korzóra megnézni a naplementét". Bemész ezek közé a hatalmas paloták közé, rádtelepednek, és elfelejted, hogy a vonatod kb. a vízben állt meg, hiszen ott a tenger.
A hostunk katonás listát készített arról, hogy mit érdemes megnézni, viszont ezeknek a fele a város nagyon távoli pontjain voltak, biztos voltam benne, hogy erre egyesével nem lesz időnk. A fent említett buszoknak hála viszont nem csak végig tudtunk gurulni ezeken az ajánlott látványosságokon, de bizonyos helyeken le is szálltunk gyönyörködni a tájban.

Kortárs Catania
A belvárostól  észak-keleti irányba, egy egészen más hangulatú város folytatódik, szellős modern tengerparti sétány, már rögtön az állomás épülete mentén északra egy látszólag elhanyagolt gyár épület. Ne tévesszen meg, ez az épület kortárs kiállító központ, galéria, koncerthelyszín indusztriális falak közé zárva.  Innen tovább észak felé haladva számtalan bár, kültéri edzőparkok, kosárpályák, művészeti installációk hosszú kilométereken át. Ezt egy nagyon impozáns, láthatóan vastagabb pénztárcájú rezidensek által lakott övezet követi, ahol a dimbes-dombos tájat modern és régebbi korokban épült paloták és udvarok szegélyezik, néhol felbukkan egy-egy luxushotel, a part mentén pedig óriássziklás fekete lávaköves strandok mindenféle klubokkal, bárokkal kombinálva - állítólag némelyik nagyon menő, én sajna nem vagyok világi úszó, így nem ezek közül választottam.
Nem csak a Lungomare alkalmas feltöltődésre, hanem a város közepén található hűs és zöld Bellini Park, ami a Via Etna közepéről csalogatja az embereket shopizás helyetti hesszelésre.

Etna
Az út során a legérdekesebb az volt, ahogy megnézhettük, hogy az Etna miként rendezkedett az elmúlt párszáz évben, több száz méterrel beljebb tolta a város szárazföldi határait, ezt kiválóan hasznosították, a lávára erődök is épültek, és ahogy fentebb említettem, a középületek téglái is tulajdonképpen ezek a lávakövek.
Az internet szerint nem szép Catania fekete sziklás partja. Nem tudom, eskü, nem tudom mi kell ezeknek az embereknek, egy aktív vulkán a történelem során, sőt napról napra képes ennek városnak a látképét befolyásolni, a természet erejének lenyomata mégis milyen összefüggésben áll az undor szóval ?
Ezeken a csodálatos természeti jelenségeken túl, az Etna tényleg mindig látszik, legtöbbször elég fenyegető az avatatlan szem számára, rotyog, vörös, klasszikus kis füstjét pöfögi. Mindig elképesztőnek és vonzónak találtam a vulkán közeli városokat.

Normann kastély, eredetileg mélyen a tengerben állt, aztán a szárazföld kicsit jobban magához húzta

Aci Trezza, Cataniától 10 km-re északra. Igen, az ott a kihűlt láva.

Lómai Lomok
Aki vonzódik az ókori romokhoz, az is jó helyen jár, a belvárosba visszaérve rögtön két impozáns és igen szépen egyben maradt ókori emlék is megtekinthető, egyik a környék klasszikusa, a színház, ezt ma épületek veszik körül, sajnos ottjártamkor épp zárva volt - későre járt. 
A másik a Via Etna egyik kereszteződésénél mindenféle előjegyzés vagy belépő nélkül megtekinthető a római amfiteátrum maradványa. Csak úgy, egy téren. elképesztő.

Emelkedett spiritualitás
Ami mindig meglep délen, a templomok mennyisége. Nem tudom elképzelni, hogy tényleg kell ennyi templom, hiszen ebben a városban talán 300 000-en laknak, de vannak részek, ahol több a templom mint a lakóház, és mind óriási, tekintélyt parancsoló, grandiózus.  Nem tudom leírni a vasárnapot mikor delet ütött az óra az egyetem téren, 5 perc néma csend lett, az egymásra licitló harangjátékoktól a gondolataimat sem hallottam. Aztán végül mind elhalkultak, mert a Dóm szólója következett, magamon is meglepődtem, hogy milyen mértékben rázott ki a hideg a hangjától..

Részletek
Ha erre jársz, érdemes megfigyelni, hogy minden dekorációs részlet kidolgozott, nincsen egy elhanyagolt vagy jelentéktelen lámpatest, mindnek van története, üzenete.

Catania állata az elefánt (liotru), a főtéren látható az elefántos kút/ obleiszk - természetesen ez is lávából készült. A kút elefántja minden bizonnyal még a karthagoi időkből származik - nem tudom megvan, e de Hannibal is elefánt háton tervezett megérkezni Rómába annak idején :D - viszont ez az elefánt nem Hannibal elefántjaival rokon, hanem  az ebben az időben Szicíliában valóban honos törpe elefántokkal. A fehér keretét a nagy cataniai földrengés után kapta. Állítólag szuperképességei vannak, és megvédi a várost az Etnától.

A Belini Opera konkrétan a párizsi opera miniben, fel is visítottam, hogy na, dicsak. Sajnos a legutóbbi hírek szerint nem élvezi tovább az önkormányzat támogatását, így kapui bezártak :/

A belváros erős hangulata
A via Etna két oldalán néhány, igazán nagyon kevés, de annál menőbb sétálóutca követi egymást. Igazából ha képen látnám, azt hinném a Gozsduban vagy Kazinczyban készültek a képek mert nagyon hasonló Budapest éjszakai arcához. Rendkívül sok fajta konyha közül lehet választani, sokkal vibrálóbb és változatosabb mint a Siracusai felhozatal. Az éttermek és bárokon kívül további, mindenféle kis csicsás dekorelemmel tarkított jellegzetes sétálóutcákon kínáljak a tematikus áruikat kézművesek. Engem nem annyira lehet illatos szappanokkal levenni a lábamról, de a szemem értékelte ezeket a tematikus utcákat.
Érdemes szétnézni a legfrekventáltabb tereken is, én az Egyetem téren laktam, ami kb. a legbelsőbb kör, és az épület aljában, a főtérre néző  étterem nem sarcolta meg a látványt amivel rendelkezett, nem elhanyagolható, hogy nagyon finom fogásokat is szervíroztak. 
Streetfoodban szintén erős, de a Siracusai egy hete felvett szokásaim túl erősek voltak, így nem tudtam elszakadni a Arancini/ Kávé/ Aperol/ Cannoli kombinációtól, ami a reggelit illeti. Ugyanaz vonatkozik ezekre a kedves reggelizőhelyekre mint a fenti éttermekre, ugyanolyan árban van a Dóm mellett mint egy random sikátorban, és hát akkor miért ne üljek le a Dómot csodálni.
Klasszik hetedik kerület hangulat, nem ?

Strand
Ahogy említettem, az észak-nyugati parton a sziklás / vadregényes, kellemes dél-olasz diszkókkal kombinált fenszi strandok találhatóak, dél-keleti irányban pedig a part fel van öltve homokkal, itt végig, hosszú kilométereken át változatos tematikájú, lassan mélyülő nyugodt vizű strandok közül lehet választani. Buszok közlekednek a belvárosi központi buszpályaudvar és a strandok között, én csak leszálltam  a hússzú föveny mentén érzésre valahol és bementem az arrafelé legjobbra értékelt strandra. Kiválóan rálátni az Etnára meg a városra innen is. Ezeknél a homokos strandoknál  valószínű mindenki volt már érdekesebb partokon, de hosszas túrázás/ városnézés után nagyon is jól esik egy ilyen puritán Jesolo szerű strand is.

 Kilátpontok
Ez egy enyhe túlzás, azonban nagyon élvezetesnek találom azokat a városokat, ahol váratlanul érnek a szintkülönbségek - így volt, hogy bár tudtam, hogy Lisszabon dombos, de nem tudtam, hogy ANNYIRA. Catania is dombos, némelyik nagyon hosszú utca úgy is néz ki, mintha az égbe tartana. A Dóm tetejére pedig fel lehet gyalogolni 5 euró fejében, ha pedig épp nem állnak a város felett gömbfelhők, az Etna még közelebbinek tűnik.

 

Folytatás Taorminával : https://sziazsuzsi.blog.hu/2021/05/27/sziclilia_part3

Mielőtt elindultam volna, volt 600 előtervem arról, hogy mit és milyen ütemben szeretnék megnézni, viszont mint mindig, a valóság teljesen átírta ezeket. Ha új helyen vagyok, sosem tudom, hogy a távolságok milyenek a valóságban, a páratartalom mennyire akadályozza a létezésem, hogy milyen az infrastruktúra, vagy hogy egy kávézóban mennyi időt akarok eltölteni, szóval leírom a valós tapasztalataimat, meg azokat is amik be voltak tervezve de végül lemondtam róla prózai okaim miatt :D Gyorsan nézzük át a legfontosabbakat:

1. Sajnos a csapvíz nem iható, mindenképpen be kell szerezni a megfelelő mennyiségű ásványvizeket
2. Egyszerűen nem divat a 'bolt', főként Cataniában, a helyi termelői piacok nem nagyon engedtek teret a klasszikus bolthálózatoknak. A belvárosban elvétve lehet találni bármifélét, azt legtöbbször bevándorlók üzemeltetik és egy palack víz simán lehet 1.5 euró is, ezen kívül pedig tényleg csak létszükséglet kapható. Soha életemben nem mentem amúgy ennyit egy palack vízért, mint ahogy Cataniában bolyongtam miatta :D
   Siracusában, főként az Ortigián kívüli részeken azért jó pár jól felszerelt grocery-t találtam, ettől eltekintve, ahol van a közelben piac, ott boltok nem lesznek.
   
3.  Catania repteréről rengeteg buszjárat indul a környező városokba, ezen kívül a speciális Alibus (EUR 5), ami a Catania belvárosába tartó körjárat, többek közt a vasútállomáson is megáll, ahonnan tovább lehet menni bármerre. 
4. Kártyával kb. minden is fizethető, emlékeim szerint 11 napra aprópénznek való euró-mennyiségünk volt és mindent tudtunk kártyával intézni.
5. A vasútnál a jegyet felszállás előtt mindenképp érvényesíteni kell a kijelölt checkpointoknál - mint máshol is Olaszországban
6. Bár átalakító nem kell, jellemzőbbek a szűk/ kombinált konnektorok, amiket nem lehet használni pl. egy laptop töltő esetében, így adapterre lehet szükség. Ezt amúgy be lehet szerezni a piacokon, boltokban.
7. Dél-Olaszországhoz mérten Szicília egyáltalán nem olcsó, nem jellemzőek a napi turista menük sem az éttermekben, sokkal közelebb áll Róma áraihoz, mint pl. Barihoz.
8. Nincs sem Bolt, sem Taxify, sem Uber. Mikor kocsit kellett hívnom előre leegyeztettem az árat telefonban a  diszpécserrel, így éreztem a legbiztosabbnak.
9. Angollal teljesen el lehet boldogulni
10. Szicília meglepően buja, zöld, illatos, virágos például Ciprussal vagy Máltával ellentétben.
11. Nem nagyon fogsz találni klasszikus resort partszakaszt, sem pedig a némely turistától kötelezően elvárt Tenerife hangulatot - a jóistennek hála.
12. Airbnb foglalásnál kétszer is nézzétek meg, hogy van e a lakásban internet, az esetek nagy százalékában nincs. Nyári hónapokban sajnos a légkondi megléte is szükségszerű, valamint nem árt, ha párátlanító gép is rendelkezésre áll. Nekem a fürdőruhám egyszerűen nem száradt meg, iszonyatosan bebüdösödik akár még a száraz használatlan ruha is a mértéktelenül magas páratartalomtól.
13. Olaszországban a hó első vasárnapján ingyenesen látogathatóak a múzeumok, nevezetességek

 Mikor még kis tudatlan voltam; terveim:
Google kereséseim alapján Siracusa találtam a legbájosabb nagyvárosnak, így itt töltöttem 7 éjszakát.  
Az alábbi okokból.

Catania repteréről közvetlen busszal is jöhettem volna, viszont ez épp akkor ment el, mikor leszállt a gépem, így Alibussal bementem Cataniába és vonattal mentem tovább, az út kb. 1.5 óra annak ellenére, hogy térképen a két város pár köpésre van egymástól. A vasút viszont kerül egy nagyot a környező hegyek miatt, így a menetidő irreálisan sok a két város között. Az út negyedéig látni az Etnát, mintha karnyújtásnyira lenne. 
Catania  és Siracusa belvárosát is könnyen és gyorsan meg lehet közelíteni a vasútállomástól, Catania pályaudvarának környéke viszont nem túl épületes látvány. A cataniai jegypénztáros azt javasolta, hogy a szemközti bodegába fogyasszak, ugyanis ott adják a legjobb kávét, hittem neki, és tényleg nagyon jó kávé volt, viszont árnyék híján muszáj volt sörrel leöblíteni a várakozás alatt.

Siracusa körül rengeteg vadregényes partszakasz van, viszont ottlétemkor derült ki, hogy sajnos ezekhez egyáltalán nem visz, vagy csak napi egy alkalommal visz bármi tömegközlekedés – ugye itt az is szóba kerülhet, hogy az az egy épp nem is közlekedik, vagy csak hazafelé nem, így ezeket elvetettem bérelt autó hiányában. Mikor már a városból terveztem a napjaimat, rájöttem, hogy két nagyra értékelt strand közelíthető meg tömegközlekedéssel, a Spiagga Bianche ( Fontane di Bianche nevű nyaralóövezetben található) illetve az ettől négy kilométerre fekvő Oasi Gelsomineto.

Az szólt még Siracusa mellett, hogy fél úton van Catania és a híres barokk városok között (Val di Noto), így azt gondoltam, hogy innen sokkal egyszerűbb lesz kirándulni dél-nyugati irányba. Ezeket a terveimet az akadályozta meg, hogy a tömegközlekedés elképesztően lassú és kiszámíthatatlan. A hegyes vidék miatt a vonatok hatalmas kerülőkkel mennek, elviselhetetlen a hőség. Képtelen voltam felkelni vonatokhoz, amik reggel 7-kor indulnak, hogy 11-re elérjenek egy másik városba, ahol lenne pár órám szétnézni, majd rohanhatnék a délután 5-kor induló egyben utolsó visszafelé tartó vonathoz. Emiatt az egyetlen dolog amit Siracusatól dél-nyugatra láttam, az a Bianche strand.

Google mapsbe való elmerülésem során láttam, hogy Siracusán belül is van strand, emlékeim szerint 5 is Ortigiánál. Ebből igazán egy való közép-európai embernek. Figyelembe kell venni, hogy az ortigiai várfal mellett hatalmas a hullámzás, semmi nem fogja fel a tenger erejét, innen a legközelebbi part valahol Afrikában van. Néhány hullámtörő némiképp segít ezt csökkenteni, de nem szabad nyugodt vízre számítani. Infrastruktúra egyáltalán nincs, a fent említett parton volt zuhanyzó, hogy lemosd a strandolás végén a sós vizet magadról, de ennyi. A partszakasz nagyon keskeny és konkrétan törött üvegekből áll a föveny. Ezeket az üvegszilánkokat teljesen opálosra mosta a víz, sose láttam még ilyen partot. Ettől eltekintve a víz meglehetősen átlátszó, nem tűnt szennyezettnek.

Továbbá a város nagyon gazdag kulturális vonzással bír, tekintélyes ókori görög régészeti parkkal, csodálatos rendben tartott barokk óvárossal, halpiaccal, kiváló éttermekkel és nyüzsgő éjszakai élettel, ezen túl az internet szerint szicíliai értelemben véve Siracusa biztonságos város – jelentsen ez bármit :D

A második szállásom 3 éjszakára Cataniában volt, a lehető legjobb helyen a városban kiváló hosttal aki töviről hegyire elmagyarázta a város struktúráját, nevezetességeit, legjobb éttermeit, legjobb környékeit stb. Sokat hezitáltam egy harmadik szálláson Taorminában, viszont itt monacoi árak és nagyon masszív hegymenet várt volna rám, így utólag örülök, hogy nem foglaltam, viszont azt is sajnálom, hogy csak egy napot töltöttem a vársoban. Másik bejegyzésben ezt majd kifejtem bővebben.

Siracusa

Ha valaki körtúrázik a szigeten, annak ez a város nem ér meg hét napot. Annak ér meg hét napot, aki hét napig az otthonának szeretne tudni valami teljesen újat, elmerülni a gyönyörű sikátorokban, minden nap más napszakban megnézni, ahogy a dómra süt a nap, rácsodálkozni a tenger hatalmasságára és veszélyességére az éjszaka közepén a part menti sétányon, és teljesen elfelejteni azt, ami otthon van, vagyis hogy van bármi Siracusán kívül. Siracusa helyett érdemes lenne Ortigiaként hivatkozni rá, Ortigia a város tengerbe nyúló, várfallal körülvett szigete, ami két híddal csatlakozik a szárazföldi részhez, ezen a szigeten található a barokk óváros. A hidakról a szárazföld felé tartva még pár száz méteren belül igazi autentikus dél-olaszos tarka házak szegélyezik az utakat, de ez, a kb. 1 km-re lévő állomás távolságán túl átvált teljes jelentéktelenségbe. Ezen az övezeten kívül nem hiszem, hogy érdemes szállást bérelni, de a legjobb mégis, ha a szállás Ortigián van.

Bazsalygó kis fejem a szigetet összekötő hídon, háttérben a velencei ház

Airbnb-t foglaltam, Ortigiában, a Via Dione-ban, ami az Apollo templom mögötti meglehetősen hosszú utca. A délen jellemző, bejárat az utcáról, mögötte a lakás típusú apartmant kaptam csodálatos indusztriális és rusztikus entieriórrel, légkondival, felszerelt konyhával, gyors wifivel.  A szállás kiválónak bizonyult, tekintve, hogy a sziget hidakhoz közelebbi felén helyezkedett el, így a vasútállomás is relatíve közel volt, valamint volt lehetőség választani az élelmiszer boltok közül. A  piac és mindenféle éttermek/ bárok karnyújtásnyira voltak, A szállást két héttel indulás előtt foglaltam, és két főre kb. 120 K volt 7 éjszakára. Ez sztender alacsony ár, viszont a többi szállásoknál valami vagy akár több dolog is hiányzott, ami miatt ezt választottam.

Ha ott vagy ezeket ne hagyd ki:

• Arethusa Forrás és mellette az Arethusa kert. 
  Arethusa Arthemis istennő kísérője, akit Apheios folyamisten szerelmével üldözött. Arthemis istennő a kéretlen szerelem elől menekvő Arethusát forrássá változtatta. A forrás nagyon meghökkentő, egyenesen  tengerbe folyik, dús növényzet borítja és gyönyörű madarak lakják. A forrás mellett lévő kertben pedig szürreálisan magukba és  egymásba fonódó fák és millió madár él.
  
  A forrás a buja növényzettel, háttérben a délibáb hatású pasztell épületek
  

  

  

  

• Katedrális
  A katedrális alapját a i.e. 4. században tették le, eredetileg Athéné temploma volt, ezt pedig i.sz. 7. században átépítették, azonban az alapfalak mai napig az ókori Athéné templom falai, avatatlan szemmel is könnyen felfedezhető az ókori támfal a katedrális sétálóutca felőli oldalán.
  

  

  

• Apolló temploma
  Az várost és Ortigiát összekötő gyalogoshíd után azonnal szembetűnő, elkerített, de a városképbe tökéletes belesimuló ókori romkomplexum 
  
  Apollo templom romjai, háttérben a siracusai piac épületével
  
  
• Neapolis Archeológiai Park
  Ortigiától két kilométerre, gyalogosan könnyen megközelíthető régészeti park. Érdemes készülni folyadékkal és élelemmel, a bejáratnál elég szegényes felhozatal volt az említett létszükségletekből, emellett  elég emelt áron is kínálják. A parkban és az odafelé vezető úton is nagyon könnyű öngyulladást kapni, viszont aki örömét leli az ókori romokban, annak kihagyhatatlan. A legjobb, hogy ezek nem is romok, a színház teljesen ép, hatalmas és gyönyörű, ami viszont váratlanul sokkal jobban lenyűgözött, vissza is tértem csodálni többször, az Dionüsziosz füle. Talán rémlik Szirakuza neve régebbről, igen, a görög telepesek itt hozták létre az első diktatúrát (tyrannis) Dionüsziosz pedig egész komplexumot húzott fel a rezsim ellenségeinek. Megtekinthető korabeli börtön is, a "Fül" funkciója körül pedig számos legenda kering, az akusztikája és a hangulata pedig medöbbentő. Ez az egyetlen része a parknak, amit lugasok, pálmák és további dús növényzet szegélyez. 
  
  A görög színház
  

  
  Dionüsziosz füle
  

   

  A bányák előtti árnyas ligetek, szintén a régészeti park területén
  

• Sziciíliai Barokk
  Földrengések és a kéz a kézben járó Etna kitörések a 17. századra teljesen átformálták a dél-szicíiai városokat. Majd egy városrendezési terv alapján szinte mindet egységes, a korban divatos barokk várossá építették újjá, így lehet teljesen egységes óvárosi képe Sircausának, Notonak, Ragusanak, Modicanak de még Catanianak is. A dél-olasz barokk amúgy sokkal kedvesebb a szemnek mint a spanyol vagy a habsburg :D
  

  

  

  Diana kút, háttérben a városházával, pompázatos gazdag barokk
  

• Hangulat
  A délutáni óráktól kezdve Ortigiában mindenhol tömeg van, hömpölyög, mindenki táncol meg énekel, a templomok lépcsőjén mindenféle korosztály divatbemutatót tart és megnyilvánul mindenféle helyi borok társaságában. Az étteremkínálat fergeteges, nem is tudnék kiemelni egyet sem, ami nem nyerte volna el a tetszésem, minden nap máshol vacsoráztam és mind kiváló volt, mind kiszolgálás mind gasztronómia tekintetében.
  Amit kiemelnék, Siracusában ettem a legeslegfinomabb Arancinit, kifejezetten a sajtos - sonkás ízlett a klasszikus paradicsomszószossal ellentétben. Nagyon erős amúgy is a street food, elviteles aperol, elviteles negroni koktélok minden sarkon, iszonyat jó fagyik, bubble waffel fagyival töltve, frutti di mare cone-ok, és a rengeteg, mindenféle szórással, mindenféle méretben kapható megunhatatlan cannoli, ur-am-is-ten. Rengeteg újhullámos bár, koktélbár, vegán/ vega kínálat, sörbár fellelhető. Ha letérsz egy sikátorban, tuti, hogy 30 méter bolyongás után egy téren kötsz ki ahol mindenki átszellemülten énekel majd meg táncol valami élőzenekar zenéjére. Rengeteg granitát ittam, továbbra is a citromos a kedvencem, de nagyon nagyon erős a pisztáciás kínálat, hiszen a pisztácia "nemzeti" étel. 
  A reggel a piacozás ideje, az Apollo templom melletti téren hömpölyögnek a mindenféle piacok a reggeli szürreális pasztell púderes délibáb fényekben.
  Ortigiában amúgy sajnos nem valami erős a piacon kívüli grocery felhozatal, viszont muszáj őket útba ejteni, ugyanis a csapvíz nem fogyasztható.
  Nagyon meleg van, szeptember első hetében is, ami a melegnél is erősebb az a páratartalom, hiába fürdesz, mindig nedvesnek érzed magad a testre tipi-tapadó masszív párának köszönhetően, pamut vagy más természetes viseletek valóak csak ide, legkönnyebb anyagok - máskülönben csodás butikok vannak minden sarkon, szóval érdemes helyet hagyni a visszabőröndben.
  Egyik este masszívan esni kezdett az az igazán forró nyári eső, ekkor a barista lányok mind kiszaladtak a bárból az utcára, mintha csoda történne. Mondták, hogy az évben ez az első eső. Reggelre nyoma sem maradt.
  A szieszta idő az szent, annyira, hogy a tömegközlekedés is megáll erre az időre - nagyon nagyon idegesítő bármi ami a közlekedéssel kapcsolatos. Ettől eltekintve mindenki olyan chillben van, olyan édes kedves drága emberek mindenhol, béke és nyugalom helye, meg az esti megnyilvánulásoké, hangos utcán-focizásé, kapualjban tészta gyúrásé, hogy ezekért az életképekért cserébe a legkisebb mértékben sem érdekeltek a pontosság hiányát érintő bármiféle kellemetlenségek.
  Érdemes este kimenni a várfal mentén tenni egy körsétát, a tenger hullámzása megbabonázza az embert. Jó pár kilátó is van a várfalon, így minden szögből meg lehet lesni a hatalmas Afrika felől érkező hullámokat, amik bőven felcsapnak a forgalom közé is bizonyos szakaszokon.
  
  
  
• Tenger
  Ahogy fentebb említettem, egy strandot találtam alkalmasnak arra, hogy nyugodtan belemenjek, az üveg borításút :D
  Ortigiában amúgy, majdnem minden utca végében látszik a tenger, elképesztő.
  
  A várfal mentén található még egy létra, igen egy kb. 20 méteres létra, ami levisz a kb. fél méter széles padkára ami elválasztja a tengert a várfaltól, ezen sétálnak végig a helyi bácsik nagyobb sziklákat keresve, ahol békésen horgásztak és fürdőztek asszonytársaság nélkül, egész nap.
  Található még egy fizetős, napágyakkal bárokkal felszerelt strand, ahol lépcsőkön lehet bemenni a tengerbe, emellett van egy másik rész is, ahol a helyiek csak felfekszenek a hatalmas, már a vízben fekvő sziklatömbre és ugrándoznak bele a meglehetősen vad vízbe mindenféle félelem nélkül. Ezeket a sziklákat is mindenféle létrákon meg lépcsőkön lehet megközelíteni, viszont aki a vízbe ugrik annak egy kaland lesz visszamenni a bőrszaggató kövekre hatalmas kerülő nélkül. 
  

  

   

• Siracusa Rózsadombja, Fontane di Bianche
  Vasúttal 10 perc, 17 km-re a Siracusától fekszik Fontana di Biacnce teli szebbnél szebb apartmanházakkal, hotelekkel, dimbes-dombos pálmaligetekkel és egészen karibi-kék partjával. A vasút megállótól egyszerűen csak el kell kezdeni a dombokon lefelé sétálni, aztán valahol ott lesz a hosszú partszakasz valamelyik fele.
  Itt történt meg velem, hogy annyira belemerültem a koktélbár kínálatába és a naplemente csodálatosságába, hogy elhittem az utolsó Siracusaba tartó vonat létezését. Természetesen ez a vonat aznap nem közlekedett, így taxival kellett visszamennem a városba, ez előre egyeztetve 35 Euróba került, ami egyáltalán nem vészes, viszont mértéktelenül felbosszantott, hogy csak olaszul mondták be a vonat meg nem érkezését, meg a tény is dühített, hogy ez megtörténik. Ekkor már tudtam, hogy nem merek ennél nagyobb távokra vonatozni, mert Ragusából már fájna a hazataxi ára.
  
  Fontanában az aprtmanházak nagyon ízlésesek, nem jesolo-török-bolgár riviérásan terülnek, viszont a városban nem láttam azt a fajta autentikus déli nyüzsgést, mint Siracusában.
  A tenger kristálytiszta és tele van mindenféle méretű halakkal, meglehetősen hosszan be lehet sétálni végig leér az ember lába. A strandnak két szakasza van, az egyik, az északabbi, közvetlen kapcsolatban van a környező hotelekkel, itt található néhány, kellemes árnyékot biztosító tűlevelű ösvény. A délebbi részen koktélbárok, büfék biztosítanak napágyakat, viszont ezt a részt semmi sem árnyékolja. A part végig finom-homokos.
  
  
  

  
  Amikor az utolsó reggel elbúcsúztam a homokszínű csendes utcáktól, rendesen honvágyam lett, pedig még ott voltam, egészen elérzékenyültem. Siracusa minden bizonnyal 50 éve is ilyen volt, és 50 év múlva sem fog változni semmit, megállt az idő, és ez a mindennapokból való kiszakadás érzést nagyban erősíti és támogatja. Minden bizonnyal a világon sokkal érdekesebb helyek vannak ennél a városnál, de nekem tavaly Szeptember elején ez volt a legjobb dolog ami történhetett és a legmegnyugtatóbb város amit választhattam.